6 érv a REFORM Fogpótlás mellett

Ön egyre közelebb jár ahhoz, hogy minden lényeges információt megtudjon a REFORM Fogpótlásról, ezért azt gondoltuk, hogy épp itt az ideje, hogy összefoglaljuk, rendszerezzük a legfontosabb tudnivalókat.

6 érv a REFORM Fogpótlás mellett

1.) 3 nap alatt elkészül

A speciális svájci implantátumokra 3 napon belül ráépíthető a hídpótlás. Nem szükséges hónapokat várni a becsontosodásra, mint a hagyományos implantátumok esetében. A kapott ideiglenes híd nem csak „dísznek” jó: a mosoly mellett a rágófunkciót is helyreállítja, ha kicsit óvatosabban is, de rághat vele. (Hosszú távon pedig olyan lesz, mintha a saját fogait kapta volna vissza.)

2.) Vékony állcsontnál is megfelelő

A REFORM módszer olyan esetekben is alkalmazható, amikor hagyományos implantátumokat nem lehet beültetni a csont leépülése miatt. A csont sorvadása gyakoribb, mint gondolná: van, hogy már akkor elkezd leépülni a csontállomány, amikor a fogak még a szájban vannak. Ha Ön régebben elvesztette fogait, akkor nagy a valószínűsége, hogy a csont már nem alkalmas a hagyományos implantációra. A hagyományos implantációról ilyenkor le kell mondani (vagy csontpótláshoz folyamodni). A REFORM Fogpótlás viszont további bonyolult műtétek nélkül is elkészíthető.

3.)Nincs szükség csontpótlásra

A csontpótlás rutineljárás, mely ideális esetben saját csonttal készül – de leggyakrabban az egyszerűség kedvéért mesterséges csontpótló anyagokat használnak. A procedúra az íny felvágásával jár és több hónapos gyógyulási időszak követi. (Nem beszélve arról, hogy a csontpótlás ára borsos lehet – és akkor még számolnia kell az implantátum, híd, korona árával is. A REFORM itt is jól teljesít: az időt és a költségeket is jelentősen csökkenti, hogy nincs szükség csontpótlásra.)

4.) A beavatkozás nem jár fájdalommal

Az implantáció helyi érzéstelenítésben zajlik, Ön gyakorlatilag semmit sem érez belőle – orvosaink rutinosak a félősebb páciensek megnyugtatásában is. Az eljárás utóhatásai is mérsékeltek, a regenerálódás általában gyors. Ha Ön érzékenyebb alkat, akkor nyugodtan szedhet több napig fájdalomcsillapító tablettát.

5.) Az íny felvágása nélkül is elvégezhető

A fogbeültetés után jelentkező arcduzzanat akkor jelentkezik, ha az orvos metszést ejt az ínyen, majd a kezelés végén varratokat helyez be. Az esetek többségében a REFORM által használt implantátumok beültetéséhez nem kell felvágni az ínyt, így elmarad a másnapi arcduzzanat.

6.) A módszer a páciensek 96%-ánál alkalmazható

A kutatások, statisztikák azt bizonyítják, hogy a stratégiai implantátumok a páciensek 96%-nál alkalmazhatóak. Ez önmagáért beszél, de engedje meg, hogy árnyaljuk. A speciális implantátumok és a kíméletes, új beültetési módszer lehetővé teszi, hogy Ön akkor is rögzített fogakat kapjon, ha hagyományos, két részből álló titán csavarok nem jöhetnek szóba.

Természetesen minden esetben egyénileg tisztázzuk, hogy adódik-e bármilyen körülmény, amely fokozott elővigyázatosságot igényel, netán ellenjavallat merül fel – ennek feltérképezésére szolgál a kötelezettségmentes konzultáció. (A jelentkezésre szolgáló telefonszámokat megtalálja levelem végén.)

Annyit kijelenthetünk, hogy ha Ön átlagos általános egészségi állapotú, a REFORM Fogpótlás egyszerűen és gyorsan elkészíthető, cukorbetegség vagy vérhígító tabletták szedése sem okoz problémát.
Kíváncsiak vagyunk a véleményére, válaszoljon kérdésünkre!
Következő cikkünkben arról olvashat, hogyan zajlik a beavatkozás.

Megnyugtatjuk, a fájdalom miatt nem kell aggódnia.

Várjuk egy kötelezettségmentes konzultációra!

Hívja ügyfélszolgálatunkat! Kollégáink hétköznap 8 és 18 óra között fogadják hívását a (06 -1) 445-0770 számon és előjegyzik az általános fogászati vizsgálatból és 3D CT-felvételből álló konzultációra.

Írjon e-mailt! Ha e-mailben szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, akkor az info@reformdental.hu címre várjuk üzenetét. Munkatársaink készséggel állnak az Ön rendelkezésére, és a következő munkanapon megválaszolják kérdéseit.

Rendelőink elérhetőségei: